Vajretek chips

Vajretek chips
Vajretek chips (3 adag)
Megfőztem
0 alkalommal
Hozzávalók
  • 3 darab vajretek
  • 1 evőkanál fokhagymapor
  • 2 teáskanál só
  • 2 teáskanál őrölt feketebors
  • 2 teáskanál őrölt füstölt paprika
  • 1 teáskanál őrölt cayenne chili
Elkészítés
  1. A retkeket pucold meg és szeleteld kb 1 mm vastagságú szeletekre. Én egy kis mandolint használtam erre a célra.
  2. Egy edényben a szeletekre szórd rá a sót és hagyd, hogy levet eresszen.
  3. Papírtörlőre szépen szeletenként kirakjuk a retket, majd leitatjuk róla a vizet.
  4. Sütőpapírral bélelt tepsikre helyezzük, hogy ne fedjék egymást.
  5. A fűszereket ezután vékony rétegben eloszlatjuk a zöldségen.
  6. Sütőben hőlégkeveréses módban kb 60 percig szárítjuk 130 fokon, 20 percenként cserélgettem a 3 tepsit.
  7. Ezt követően levettem a hőfokot 80 fokra és még egy másfél óráig szárítjuk úgy, hogy az ajtót résnyire nyitva hagyjuk, hogy a pára el tudjon távozni.
Megjegyzés
Nekem elektromos sütőm van, ami nyitott ajtónál nem működik, de egy konyharuhával tudtam annyi helyet hagyni az ajtónál, hogy a pára ne maradjon benn a sütőben.
Különböző fűszerezésekkel kísérletezhetsz, az én verzióm barbeque ízesítésű lett a füstölt paprika miatt.
A tápértékek értelmezése
A makrókártyákon az első érték az egy adagra jutó mennyiséget, a második érték pedig a teljes receptben található mennyiséget mutatja.
A teljes mennyiséget ennyi egyenlő részre osztottam: 3 adag.
32 / 95
kcal
1.3g / 4g
fehérje
6g / 18g
Szénhidrát
0.3g / 1g
zsír
3 óra
idő
Könnyű
nehézség
Fogyasztható
0 / 5 ( értékelés)

Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük